Kedves Pilóták!
Megkaptuk az engedélyt a Vértes déli oldalán lévő starthelyekre, a starthelyek adatlapján megtekinthető.
A DINPI - minden igyekezetünk és érvelésünk ellenére - ragaszkodik a 10 fős napi létszámkorláthoz a 2+1 starthely esetén, melynek ellenőrizhetősége feltételként van megjelölve az engedélyben. Tudjuk, hogy a 10 fő nagyon kevés, majdnem betarthatatlan, mégis azt kérik, hogy a jelenlegi engedély értelmében - immár a regisztrációs felületen keresztül ellenőrizhető módon - tegyünk egy időszakos próbát, melynek végén lehet értékelni a starthelyek állapotjavulását (vagy -romlását), és esetleg a jövőben megemelhetővé válik ez a létszámkorlát.
Próbáltuk elérni, hogy legyen dinamikusan (a DINPI által) állítható létszámkorlát, mely igazodik a starthely aktuális állapotához, a vadállomány jelenlétéhez, stb. (ez a starthelyek.hu rendszerben lefejleszthető lenne), akár olyan módon is, hogy adott ideig nincs létszámkorlátozás, viszont ha a starthely állapotromlása indokolja, akár időszakosan le tudják zárni azt. Egyelőre ezt sem sikerült elérnünk, talán a próbaidőszakot követően újra lehet tárgyalni.
Kérjük együttműködő segítségeteket a most megszerzett engedélyben foglaltak elfogadásában és betartásában! Ha együttműködő és tisztelettudó hozzáállást tanúsítunk, sokkal több remény van kedvezőbb feltételekről tárgyalni.
A regisztráció a starthelyekre 3 nappal előtte nyílik meg. A rendszer (bejelentkezés utáni) főoldalára kikerült egy áttekintő táblázat a napi telítettségről - ezekre kattintva egyből az adott starthely adott napi regisztrációs felülete nyílik meg. (Ez persze működik a főmenü Regisztrációk menüjét használva is, csak úgy több kattintás.) Ha regisztráltál egy napra, zöld színű lesz a főoldalon a cella. Ha várólistára kerültél, piros színű.
Kérjük, hogyha megérkeztél a starthelyre, az "Itt vagyok" gombra kattintva jelezd, hogy megjelentél!
Kérjük, ha mégsem mész repülni, regisztrációdat mindenképp töröld a sor végén található piros "kuka" gombbal! Ezzel mások számára helyet szabadítasz fel.
Köszönjük együttműködéseteket!
SVB
Starthely(ek): Csákberény - Orond, Csóka-hegy DDNY, Csóka-hegy DNY
Készítette: Fűrész Dóra
Közzétéve: 2024.11.09